Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Vidnyánszky a minap Novák Emilt nevezte ki az SZFE egyik új rektorhelyettesének.
A Magyar Filmakadémia elnöksége csütörtökön visszahívta az elnöki pozíciójából Novák Emilt, akit Vidnyánszky Attila nevezett ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem általános rektorhelyettesévé – számol be a 444.hu, a portálnak eljuttatott határozat alapján.
A Magyar Filmakadémia elnökségének további négy tagja, Sándor Pál, Hutlassa Tamás, Bereczki Csaba és Jancsó Dávid lemondtak az elnökségi tagságukról. Lemondásukat azzal indokolták, hogy „Novák Emil a Filmakadémia korábban kiadott nyilatkozatával ellentétes, összeegyeztethetetlen és morálisan vállalhatatlan döntésével, ellehetetlenítette az Akadémia elnökségének további működését” – írja a portál.
A Magyar Filmakadémia Egyesület korábbi közleménye:
„A Magyar Filmakadémia tagsága megdöbbenten kíséri figyelemmel a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult méltatlan helyzetet. A Magyar Filmakadémia kizárólag olyan demokratikus együttműködésben hisz, ahol minden szereplő – első helyen a diákság – érdekei méltó módon érvényesülnek, és a felek között érdemi, szakmai párbeszéd során születnek döntések. A Magyar Filmakadémia érdekelt a magas szintű felsőfokú szakmai- és művészképzés hagyományainak folytatásában, ezért vállalja, hogy az SZFE filmes képzésére vonatkozó kérdésekben segít konstruktív párbeszéd kialakításában.”